Szent György Nagyvértanú
Magyar Ortodox Egyházközség bemutatása és története
Nyíregyházán a Széchenyi utca Bessenyei tér sarkán egy gyönyörűen felújított eklektikus stílusú épületben működik a Szent György Magyar Ortodox Egyházközség. A járókelők többnyire észre se veszik ezt, hiszen nincsenek égbetörő tornyai, színes üvegtáblái, rózsaablakai, csupán a kicsi kupoláján elhelyezett görögkeleti kereszt utal rendeltetésére, mégis a betérőt lenyűgözik e gazdag ókeresztény hagyományokkal rendelkező egyház művészeti, szellemi és teológiai gyöngyszemei. Kápolnájának misztikus hatásától nehezen szabadulhat bárki, akinek módjában áll megcsodálni az évszázadokkal ezelőtt készült ikonosztáziont, a püspöki trónust, a kegytárgyakat s a kicsiny szentélyt, ahová csak kevesen léphetnek be. Országunkban, városunkban meglehetősen kevés az ortodox vallásúak száma.
Az egyházközséget 1944-ben alapították többségében hazánkban letelepedő bolgárok adományainak segítségével. Erre az időszakra később így emlékezett vissza Galetzky Szergij atya, az egyházközség első papja:
“Nyíregyházán 1943. évig nem volt orthodox egyházközség, noha sok bulgár, ruszin, szerb és orosz nemzetiségű orthodox hívő is élt a városban. Abban az évben egy alkalommal Nyíregyházán jártam, s akkor az ottani hívek segítségemet kérték egyházközségük megalapításához.
A nyíregyházi hívek kérelmét továbbítottam a Magyar Orthodox Egyház akkori főhatóságához, amelytől azután megbízást kaptam, hogy Nyíregyházán missziós egyházközséget alapítsak, nemcsak a városban, hanem az egész Szabolcs és Szatmár megyében élő orthodoxok számára.
1943. novemberében megkezdtem tehát az egyházközség szervezését. Azonban az előkészítő munkát is rendkívüli módon megnehezítette az a körülmény, hogy a háborús helyzet és más, váratlanul előálló nehézségek lehetetlenné tették megfelelő kápolna létesítését.
Csak 1944. május 6-án, ó-naptár szerint Szent György napján sikerült megtartani az alakuló egyházközségi közgyűlést, amely a “Győzedelmes Szent Györgyről elnevezett magyar orthodox missziós egyházközség” megalakulását kimondta.
Nemsokára sikerült az egyházközség részére különálló helyiséget szerezni, ahol a kápolna, az egyházközségi iroda és a lelkészlakás kapott elhelyezést.
Nem sokkal később azonban, 1944. augusztusában az egyházközség élete válságos helyzetbe került, ugyanis a helyi hatóságok igénybevették az épületet a kibombázott megyei tisztviselők számára, szerény kápolnánkat tehát lakóhelyiséggé alakították át.
A szovjet hadsereg bejövetelével, 1944. októberében a helyzet azonnal megváltozott: visszakaptuk épületünket, és megnyílt számunkra a többi egyházakkal egyenjogú vallásgyakorlás lehetősége.
A következő év januárjában új, alkalmasabb épületet kaptunk a várostól Nyíregyháza főutcáján, ahol az egyházközség kápolnája és parochiája jelenleg is van. (Ezt az épületet később meg is vettük, úgyhogy most az egyházközség tulajdona.)
A kápolnának kiszemelt helyiség templomi célokra való átalakítása igen nehezen ment. Egész templomi berendezésünk a háború utolsó éveiben elveszett, újat pedig beszerezni nem lehetett.
[…]
Új kápolnánkat sok fáradsággal és egyelőre egészen primitív módon rendeztük be, ami csak ideiglenes megoldás volt. Más városokban történt szolgálati látogatásaim során, az idők folyamán a hívektől egyre több templomi berendezési tárgyat, főleg ikonokat kaptam. […] a nyíregyházi kápolnát 1945-től 1952-ig nyolcszor alakítottuk át. …” (EK VII. évf. 6.sz., 1958. június 4-5. o.)
Szergij atya, a korábbi orosz cári tiszt a bolsevik hatalomátvétel miatt menekülni kényszerült, így jutott el Magyarországra. Itt szentelték pappá, s Nyíregyházára kerülve kezdte megszervezni az egyházközséget, aminek 1972-ben bekövetkezett haláláig a lelkipásztora maradt. A kis közösség a mai épületben lelt otthonra, amin látszik, hogy nem templomnak épült.
Az épületet Kéry József tervei alapján építették 1902-ben. Egy zsidó család, a Morgensternek tulajdonát képezte akkor, első tulajdonosa Morgenstern Dezső volt. A két világháború között Molnár Viktor zsidó fogorvos birtokolta, aki a deportálások elöl menekülve feleségével együtt – nem hivatalos információk szerint az épület pincéjében – öngyilkos lett. Hosszú idő telt el addig, míg a teljes épület az egyházközség tulajdonába került, ugyanis kezdetben csak az épület egy részével rendelkeztek. Később újra, az államosítások miatt — a nyilvántartásunkban talált, Miklósy Imre államtitkárnak címzett levél tanúsága szerint — még 1983-ban sem voltak rendezettek a tulajdonviszonyok, hiszen az épület egy része ekkor sem volt az ortodox egyház kezében.
Többnyire az itteni bolgár zöldségkereskedők nevéhez fűződik az egyházközség megalakítása, de mint láthattuk, voltak ruszin, szerb és orosz eredetű hívők is. Pontos kimutatás nincs a számukról, de feltehetően pár család lehetett. Ezt abból is sejtjük, hogy a kápolna kisebb volt, mint a mostani. Tudjuk hogy jómódú kereskedők voltak, akik megpróbálták az egyházat anyagilag is támogatni.
A kápolna berendezései a tokaji ortodox templomból kerültek ide az 1950-es években, s lényegesen hozzájárultak a templom berendezésének gyarapodásához. Az ikonosztáziont Jankovics Miklós egri faszobrász készítette 1790. körül, de pontos évszámunk nincs róla. Az egykori kb. 10 m magas tokaji ikonosztázionnak mára már csak ez a kicsiny része maradt fenn, ezért megóvása különösen nagy jelentőséggel bír. A teljes ikonosztáziont a képekkel együtt soha nem fejezték be, de az elkészült (túlnyomó többségében XVIII. sz. végi) képek, a megmentett és kipótolt vörös márvány oltár asztal, a püspöki trón, a klirosz és a sztaszidionok (speciális ülő-támaszok) ugyancsak kápolnánkban kerültek elhelyezésre. Az ikonosztázion két alapképe régebbi és szakmailag lényegesen kidolgozottabb mint a többi kép. Ezek a tokaji cári Borvásárló Bizottság kápolnájából kerültek ide, és eredetileg a Szimon (Pimen) Fjodorovics Usakov vezette cári műhelyből valók. Mivel cári kötődése is van, ez sajátos jelentőséget ad az itteni értékeknek, ikonoknak. Itt található a magyar ortodox egyházmegye könyvgyűjteményének egy része is. Itt kaptak otthont hely hiányában a Miskolcról, a pesti egyetem újgörög tanszékéről, a Tokajból és Gyöngyösről kiszorult kötetek. A gyűjtemények idekerülése, rendezése Úsz István atya nevéhez fűződik. Több szakember is részt vett ebben a gyűjtésben és katalogizálásban, például Dr. Kárpáti László, a miskolci Hermann Ottó Múzeum Képzőművészeti Osztályának ma már nyugalmazott vezetője, Dr. Nagy Márta, a Debreceni Egyetem docense, aki segített abban hogy megjelenjen az itteni könyvállomány bibliográfiája.
Az alapító Galetzky Szergij atya körülbelül 1970-ig tartózkodott Nyíregyházán, majd 1972-ben bekövetkezett halála után (Pikó) Mózes szerzetespap kapott kinevezést Nyíregyházára, de nem élt itt, mert más polgári személy is lakott az épületben, kicsi volt a parókia, ezért Miskolcról látta el a feladatát. 1985-ben érkezett Nyíregyházára családjával Úsz István atya, aki a magyar ortodox egyház kiemelkedő alakja volt. A tulajdonjogi kérdések még mindig rendezetlenek voltak, így csak két évvel később tudott az épületbe költözni. Ő kezdett hozzá a parókia felújításához. Közvetlenségével, jóságával, tenniakarásával nagyon sokak szeretetét elnyerte. Ma egy márványtábla őrzi áldott emlékét, amit egyházunk a városvezetés jelenlétében helyett el 2009. decemberében az épület falán. A fiatalon meghalt István atyát 1998-ban (Szabó) Efrém szerzetespap követte, aki szerzeteshez illő szerénységben és egyszerűségben élte az életét a parókián, és precízen látta el feladatát. Elnyerte az egyházközség bizalmát és szeretetét, de idős korára való tekintettel 2006-ban kérte az egyházközség ellátása alóli felmentését, így utódjául Krank József atyát nevezték ki az egyházközség szolgálatába. József atya 10 éven át látta el az egyházközség szolgálatát, amikor a miskolci Szent Háromság egyházközség vezetésére is kinevezést kapott, így családjával együtt Miskolcra költözött. Innentől az egyházközség liturgikus szolgálatát nem Nyíregyházán élő pap látta el, hanem József atya Tatárka Kirill és Dadányi Miklós atyák bevonásával együtt járt a templomba a közösség szolgálatát végezni. Végül 2023. nyarán Hilarion metropolita Szegedi Szabolcs Istvánt, a városban élő diakónust szentelte pappá az egyházközség szolgálatára.
Egyházközségünk a Moszkvai Patriarchátus kánoni fennhatósága alá tartozik. A Magyar Ortodox Egyházmegye része.