Amikor a pap a szent liturgia legelső, előkészületi részében (proszkomidia) emberekről emlékezik meg, a szent liturgia végzéséhez előkészített egyik kenyérből egy kis részecskét vesz ki és helyezi azt a liturgikus edényre, a diszkoszra. Ez egy felajánlás, áldozat értük. Ezek a kenyér részecskék az egész liturgia folyamán ugyanazon a diszkoszon nyugszanak amelyen a megszentelt kenyér titokzatos módon Krisztus valóságos testévé lényegül át. A liturgia végén ezeket a részecskéket bele helyezi a kehelybe ezekkel a szavakkal: “Mosd le, Uram, szent Véreddel az itt megemlített szolgáid bűneit; Isten Szülőjének és minden szenteidnek közbenjárásai által.” Ezáltal misztikusan egyesíti őket Krisztussal: ahogyan Krisztus vére a bor formájában átjárja a kenyért részecskét és többé nem választható el attól, éppen úgy egyesülnek ők is Krisztussal.
A tegnapi nap reggelén a szokott módon végeztem a megemlékezéseket élőkről és holtakról. Ilyenkor a kenyérből a megemlékezéshez a részecskét félig kivágva, félig kiszakítva emelem ki és helyezem a diszkoszra.
Egyházközségünkhöz tartozott egy nagyon kedves és szeretett házaspár: Béla bácsi, aki többször is megjárta a kommunisták börtöneit és ki akarták végezni, de Isten megtartotta őt nekünk, és szeretett felesége Rózsika néni, aki csupa-szív szeretetével közösségünk egyik oszlopa, motorja és minden nehézség és vita elhárítója volt. Sajnos már mindketten elszenderültek az Úrban.
Amikor a megemlékezést értük végeztem, egy érdekes dolog történt: Béla bácsiért a szokott módon kiemeltem a kenyér részecskét és a diszkoszra helyeztem. Amikor viszont Rózsika néniért emeltem ki a részecskét a kenyérből, az összekapcsolódott azzal a résszel amit Béla bácsiért emeltem ki. Azt hiszem ez a házasság (a síron túl is): ők összetartoznak most is, az Isten országában.
